Visioners cégcsoport

A Visioners cégcsoport elődje, a Fornax Kft. 1991-ben néhány tehetséges fiatal programozóból álló csapattal indult útjára, akik nem féltek sem az újításoktól, sem az éppen szárnyait bontogató magyar informatikai piac megmérettetéseitől. A Visioners Zrt. 2012 óta fogja össze a cégcsoport cégeit, és látja el a holding feladatokat.

A Visioners 100 %-ban magyar tulajdonban lévő informatikai vállalat, melynek sikereit az elmúlt negyed évszázad alatt nem csak bátor fejlesztéseinek, kiemelten erős szakembergárdájának, de proaktív probléma-megoldási technikáinak is köszönheti.

Meeting_pic

A Visioners cégcsoport tagjai

fornaxict_logo
fornaxsi_logo
Fornax HR
Fornax.me
entersoft_logo
alpha-machine_logo
ancro_logo

A cégcsoport terméke

eventus-logot-black

Bővülő kompetenciák

Munkatársaink jelentős hányada több mint tíz éves szerteágazó szakmai tapasztalattal rendelkezik, ennek köszönhetően kompetenciáink köre kiterjed többek között a műszaki irányítás, illetve konkrét tevékenység-irányítás területeire, valamint a háttérfolyamatok, adminisztratív, illetve támogató folyamatok tervezésére, szervezésére, optimalizálására és a kapcsolódó implementációkra is. Munkánk során számos információ-technológiai területen szereztünk mélyreható ismereteket és kiemelkedő know-howt. Sikeresen megvalósított projekteket könyvelhetünk el többek között panaszkezelési, HR, számhordozási, műszaki hibakeresési és automatikus hibajavítási folyamatokat, szerződések átadás-átvételi folyamatainak kezelésére, teljes műszaki és általános munkaerő irányítást felügyelő rendszerekre vonatkozóan és világméretű B2B és B2C integrációs feladatokban.

Folyamatos szakmai képzés

Elvünk, hogy a cég teljesítményét alapvetően a szervezetben dolgozó kollégák szakmai teljesítménye határozza meg, ezért Visioners-nél kiemelt figyelmet fordítunk munkatársaink szaktudásának folyamatos fejlesztésére. Egyrészt nagy hangsúlyt fektetünk folyamatos szakmai képzésükre, másrészt a minél magasabb színvonalú munkavégzést elősegítendő munkájukat teljesítményértékelési rendszerünkön keresztül rendszeresen mérjük. A produktív munkát a kollégáink közti gyors információ-áramlás is elősegíti, így projektjeinket a lehető leghatékonyabban visszük sikerre. A cégcsoport működéséhez kimagasló színvonalú minőségirányítási rendszereket használ. 2003 óta az ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszernek megfelelően dolgozik, amely a vállalat működésének alapfeltétele és a magas szintű informatikai és egyéb szakmai feladatok határidőre történő megvalósításának eszköze. A Visioners Magyarországon 2014-ben az elsők között építette ki és alkalmazza az új  ISO 27001:2013 szabvány szerinti információbiztonsági irányítási rendszert. Az újabb minősítés elősegíti, hogy partnereink és saját adataink, valamint a kapott és átadott elektronikus és papír alapú  információk nagyobb biztonságban legyenek. 2021-ben, Magyarországon az elsőként bevezetjük és alkalmazzuk az ISO 37001:2019 szabvány szerinti Antikorrupciós irányítási rendszert a Visioners cégcsoportnál.

Rugalmas szervezeti felépítés

A nagy szervezetekkel ellentétben – kevésbé bürokratikus felépítésünkből és szabályzatainkból adódóan – képesek vagyunk gyorsan reagálni a változásokra, ami magában hordozza az azonnali fejlesztés lehetőségét is. Rugalmas szervezeti felépítésünk és kiterjedt, szoros alvállalkozói kapcsolatrendszerünknek köszönhetően mindig az adott projekt igényeihez legjobban igazodó szakembergárdát tudjuk biztosítani.

A siker titka

Ezek a rideg szakmai tények. A Visioners azonban ennél többet nyújt ügyfeleinek, hiszen tudjuk, hogy a szaktudás mellett az emberi kvalitások is nagyon fontosak. Mi sem bizonyíthatja jobban, hogy nálunk a családbarát szemléletet a vezetőség értékként kezeli, minthogy cégünk 2014-ben elnyerte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát Vállalatának díját. Emellett alapvetően hiszünk a humán értékekben és abban, hogy nyílt és őszinte kommunikáció és professzionális hozzáállás nélkül nem létezik hatékony munkavégzés. Ez a bizalom, a szakmai-emberi kettős és a profizmus sikerünk titka.

Fornax cégtörténeti 35 éves kiadvány
Fornax 35 year company history publication
A Magyar Telekom 2017-ben „Fenntartható innovációért” kategóriában a FORNAX ICT-t díjazta
Fornax Családbarát nap - 2014
Fornax30 TeamMachine - Láncreakció 2021
Fornax logo 30years animation
Fornax history

Akik mellé odaálltunk

Közösségi szerepvállalásunk

Társadalmi felelősségvállalásunk kezdettől fogva a vállalatunk működésének fontos része. Már jóval azelőtt kiemelt figyelmet fordítottunk a közösségek támogatására, hogy a CSR széles körben elterjedt gyakorlattá vált volna. Hiszünk abban, hogy a gazdasági eredmények mellett a kultúra, a sport, az oktatás és a segítségre szoruló közösségek támogatása együttes felelősségünk. Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - összegyűjtöttük azokat a szervezeteket, intézményeket és ügyeket, amelyeket az elmúlt évek során támogatásban részesítettünk.

Oktatás, család, gyermekjólét és gyermekvédelem

Kiemelt fókuszban vannak számunkra a gyermekek és a családok. Úgy gondoljuk, a társadalom jövőjét meghatározza, milyen lehetőségeket tudunk biztosítani a következő generációk számára, ezért lehetőségeinkhez mérten támogatjuk az oktatást, tehetséggondozást, segítjük a nehezebb helyzetben élőket.

Visszatérően támogatjuk az Igazgyöngy Alapítvány munkáját, valamint nagy öröm a számunkra, hogy a Csodalámpa Alapítvány által mi is részesei lehetünk a gyerekek kívánságainak a teljesítésében. A Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola végzős diákjainak hosszú évek óta pályaválasztási napot szervezünk, mely egy egész napos fővárosi programot jelent, játékkal, oktatással, kirándulással egybekötve. Támogattuk a Korai Nyelvoktatásért, a Gyermekvasutasokért, a Szülők a gyermekekért Alapítványt. A Cseppkő Gyermekotthonnak tárgyai adományok mellett karácsonyi ajándékokat gyűjtöttünk a kollégák bevonásával.

 

Magyar filmek támogatása

Fontosnak tartjuk a magyar kulturális értékek megőrzését és továbbadását, ezért az évek során több hazai film elkészítését is támogattuk. Olyan alkotások létrejöttéhez kívántunk hozzájárulni, amelyek gazdagítják a magyar kulturális életet, és értéket teremtenek.

·       Mi vagyunk Azeriah

  • Nyugati nyaralás
  • Pécsi szál
  • Like a child
  • #Sohavégetnemérős

IT szakmai programok, képzések

Büszkék vagyunk az Eventus ösztöndíj programra az ELTE-n, valamint a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont támogatására. Több éven át segítettük adományokkal az Infoprog nemzetközi informatikai tanulmányi versenyt, amelyet kifejezetten a magyar tannyelvű középiskolák diákjai számára szerveznek. Támogattuk a Verseghys Diákok Alapítvány munkáját, mely a szolnoki fialatokhoz szól.

Sport, utánpótlásnevelés

Vállalatunk számára ezért kiemelten fontos a sport támogatása, legyen szó utánpótlás-nevelésről, amatőr vagy versenysport-rendezvényekről, illetve helyi sportközösségek segítéséről.

Utánpótlásnevelés különösen a szívügyünk, támogattuk az UTE-ban játszó labdarúgó fiataloknak, a Pénzügyőr SE-be igazoltaknak, a Király Szabadidősport Egyesület játékosainak, a Kántor Anikó Sportegyesület utánpótlás csapatának. Adományoztunk a Magyar Cserkészszövetségnek, a Kis Lenke Kosárlabda Suli SE-nek, a Mátyásföldi modellezőknek, valamint a Reménysziget sportolóinak.

Vegye fel velünk
a kapcsolatot!

Kérdése van? Töltse ki az űrlapot, hogy
kapcsolatba léphessen velünk.